Átszerkesztik a kiadványt, amely szerint a nőknek több napra főzniük kell, mielőtt kórházba mennek szülni
Kivették azt a mondatot, amely szerint a nőknek szülés előtt gondoskodniuk kell a férfiakról, és az egész kiadványt átszerkesztik.
Kivették azt a mondatot, amely szerint a nőknek szülés előtt gondoskodniuk kell a férfiakról, és az egész kiadványt átszerkesztik.
Számoljunk le azzal a mítosszal, hogy férfi őseink vadásztak, miközben a párjuk otthon őrizte a tűzhely melegét – javasolják amerikai kutatók, miután áttekintették a világ táplálékkereső társadalmainak jellemzőit. A vizsgált társadalmak 80 százalékánál ugyanis azt találták, hogy a nők vadásznak, sőt 30 százalékuk kifejezetten nagyvadra. Bizonyos esetekben pedig a nagymamák voltak a legjobb vadászok.
Az abszurd színház leghíresebb írója ezúttal a színpadon kívül is egy igazán abszurd helyzetet okozott.
A kormányzat gyermekvédelminek nevezett törvénye óta megugrott a feljelentési kedv, és többen is panaszt tettek a kiskorúak védelmére hivatkozva.
Újra egy kattintással elérhető a világ egyik legnépszerűbb sorozata, a Jóbarátok összes epizódja. Csaknem harminc évvel később sokan azt hozzák fel, milyen rosszul öregedtek egyes poénjai, de arról ma kevesebb szó esik, milyen bevállalósan kezdődött el annak idején az egész.
Genderezett egy sort az államtitkár, amikor Ungár Péter megkérdezte, miért van arról szó a tankönyvben, hogy a férfiak beszélnek a politikáról és az üzletről, a nők pedig az érzelmi életről.
A statisztikák szerint a gyilkosság, a balesetek és az öngyilkosság a felelős a fiatal férfiak halálozásának feléért az amerikai kontinensen. A nők pedig leginkább a szülésbe halnak bele. A számok emelkedésében részük lehet a nemi szerepek okozta elvárásoknak is.
Minden kamaszgeneráció megkapja a kritikát, hogy más, mint a korábbi. A maiak talán még több mindenben különböznek. Sokan mondják, hogy felborultak a nemi szerepek, a lányok lényegesen rámenősebbek, a fiúk visszahúzódóbbak.
Miért ciki egy férfinak, ha vannak feminin vonásai, és miért nem ciki egy nőnek, ha vannak maszkulin tulajdonságai? Ez a kérdés is felmerült a HVG EXTRA Pszichológia Szalon kerekasztal beszélgetésén, amelyet a magazin legfrissebb száma kapcsán rendeztek. Az esten ezen túl szó esett még férfipusziról, szégyenről és a szabad akaratból elvégzett vasalásról.
Bizonyára ismerős önnek az érzés, hogy igyekszik úgy csinálni a dolgokat, ahogy annak idején a szüleitől láthatta, vagy semmiképpen sem szeretné úgy csinálni. A szülői minta gyermekkorunkban belénk ivódik, és egész életünkben azt próbáljuk elérni, kiegészíteni, vagy éppen harcolni ellene.
Attól a perctől kezdve, hogy két ember családot alapít, szinte kötelező változáson megy át. Mind a krízisnek, mind a harmonikus együttélésnek vannak általános jellemzői, de ezek másképp jelennek meg a nők és a férfiak szempontjából.
Vesszük a nemi sztereotípiákat, és egészen kicsi koruktól kezdve bombázzuk velük a gyerekeinket, így aztán felnőve a lányok az önbecsülésüket, a fiúk az érzéseiket veszítik el. De mi történik, ha elfelejtjük a fiús és a lányos ruhákat, és hagyjuk, hogy a gyerekeink gyerekek legyenek?
A nemi sztereotípiák hatására a lányok már hatéves korukban elkezdik kevésbé tehetségesnek érezni magukat - derítette ki amerikai tudósok egy csoportja.
Az állampárt megpróbálta uralni a hálószobákat is, ám ez nem mindig sikerült, sőt a politikai szabadság hiánya miatt sokan épp a szexualitásban vezették le fölösleges energiájukat a Kádár-rendszerben – állítja Tóth Eszter Zsófia, akinek Szex és szocializmus címmel jelenik meg hamarosan a Murai Andrással közösen írt kötete. Miért volt sok abortusz a 70-es években? Valódi levelekre válaszolt-e a szexológus az Ifjúsági Magazinban? Mit gondolt a rezsim a prostitúcióról vagy a nudizmusról? Interjú.
Az Ipsos kutatás szerint a 15-25 évesek 44 százaléka konzervatív felfogású a családban vitt nemi szerepeket illetően. A konzervatív nézeteket vallók az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű családok tagjai, szakmunkás és szakközépiskolai végzettségűek, valamint a nagycsaládban élők.
A nő korábban gyereket nevelt, most folyamatosan belép az általa is áhított, érzelem- és empátiahiányos férfivilágba, saját karriert épít. Közben otthon nem nyújtja azt az intimitást, amit korábban, ráadásul felkészületlen a mai szabadosabb szexuális életre. A férj pedig, miután szétnéz az interneten, elmegy a lányokhoz - mondta a HVG-nek adott interjújában Tamási Erzsébet, kriminológus.
Orbán Viktornak sajnos sok mindenben igaza van. Európának bizony van egy olyan arca, amely kísértetiesen hasonlít az általa leírt balos, egyenlősítő, konformista, relativista, elgyávult, önbizalomhiányos, über-PC, kettős mércés Európára.
Humornak és iróniának szánták, hogy az apukák valójában milyen bénák, de belátták, hogy ez sokakat bánthatott.
Egy fiatal óvodaigazgató nemi szerepekről szóló szavait idézte ironizálva Gyurcsány. Bejegyzését utóbb magyarázattal kellett ellátnia.
31 évnyi kutatás, 475 ezer ember megfigyelése után állapították meg amerikai kutatók, hogy a férfiak több nárcisztikus személyiségjegyet hordoznak magukban. A nárcizmus növeli az önbecsülést, az érzelmi stabilitást és a vezetői szerep betöltésére való hajlamot. A nőket ugyanakkor már kiskoruktól fogva arra nevelik, hogy elnyomják magukban a nárcisztikus vonásokat. Öntelt viszont a nőkből is van bőven.